[an error occurred while processing this directive]OSA / Guide / Fonds / HU OSA 400
Az MSZMP reformköri mozgalma és a Budapesti Reformkör szerepe e mozgalomban
Az államszocializmus válsága a nyolcvanas évek közepére Magyarországon is kiéleződött. E válsággal kívánt szembenézni az 1988 májusában tartott országos pártértekezlet, mely Kádár Jánost és az őt támogató vezetőket félreállította és Grósz Károlyt emelte a főtitkári székbe. Grósz a Központi Bizottságban lévő reformkommunista centrumra támaszkodva hozzákezdett az általa kézben tartható reformok megvalósításához, melyeknek politikai, gazdasági és személyi feltételei voltak.
Ezek a reformok azonban lassan és vontatottan haladtak előre, ami különösen az értelmiségi párttagság egy részét elégedetlenséggel töltötte el, s a pártnak ez a rétege elhatározta, hogy a pártvezetés reformtörekvéseinek támogatására reformköröket hoz létre.
Az első reformkör, a Csongrád Megyei Reformkör Szegeden jött létre; 1988. november 29-én a Lovászi József és társai kezdeményezte felhívásban határozták el, hogy a Kör alakuló összejövetelét december 2-án tartják.
Grósz Károly a Kör megalakulását – a decemberben Szegeden tartott megyei pártértekezleten – frakciózásnak minősítette, ami késleltette a Kör tevékenységének a megkezdését; a Kör következő ülése 1989. február 7-én volt.
Mivel a reformok vontatottsága miatti értelmiségi elégedetlenség az egész országra kiterjedt, ezért a szegedi példa hatására szerte az országban egymás után alakultak a reformkörök: a Budapesti Reformkör február 15-én, a Somogy Megyei Reformkör február 17-én, a szentesi február 22-én, a kiskunfélegyházi február 27-én, a nagykanizsai március 1-én, a kecskeméti március 3-án alakult meg.
1989 tavaszán az országban mintegy száztíz reformkör és reformalapszervezet jött létre; a körök és alapszervezetek létrehozása a továbbiakban is folytatódott és a tagok számát 1989 őszén húszezer főre becsülték.
Az alakuló reformkörök – a szombathelyi kivételével – politikai irányultsága reformkommunista irányultság volt; a körök célja az új pártvezetés reformtörekvéseinek a támogatása volt oly módon, hogy az Országos Pártértekezlet határozatainak a megvalósításába bevonják a széles párttagságot, ezzel felszámolva az államszocializmus válságát.
A reformköri mozgalomban a Budapesti Reformkör másodikként jött létre és megalakítása Vajda Jánoshoz és 15-20 társához kötődik, akik többségükben a KISZ-ben és a pártapparátusokban tevékenykedtek. A Kör szervezése 1989 január második felében kezdődött, majd miután február közepére a Budapesti Pártbizottságtól a Villányi úti Oktatási Igazgatóságon termet kaptak, összejöveteleiket minden szerdán tartották.
E Kör kezdeti politikai irányultsága is reformkommunista volt, arra törekedtek, hogy elősegítsék a párttagság bevonását a reformok végrehajtásába, ezért is nevezték magukat 1. sz. Budapesti Reformkörnek, kifejezve azon javaslatukat, hogy alakuljanak Budapesten további reformkörök. Sajtóban megjelent nyilatkozatukban elmondták, hogy eszmeiségük közel áll a Baloldali Alternatíva Egyesüléshez, de míg a BAL egy elméleti műhely, ők a pártban tömegmozgalommá váló, reformokat szorgalmazó, időleges csoportosulásként kívánnak tevékenykedni.
Üléseiken megvitatták, hogy mire jó a reformkör, a készülő alkotmány koncepcióját, a párton belüli demokratikus centralizmus szerintük helyes értelmezését, egy demokratikus pártdelegálási rendszer koncepcióját. A kör e kezdeti tevékenysége 1989. március 29-ig tartott, az üléseken kb. 40-50 fő vett részt.
A Kör tevékenységében az érdemi változást március 29-e jelentette, mert ezen az ülésen terjesztette elő Szabó Zoltán a maga platformjavaslatát, melyet a résztvevők megvitattak és egy három tagú bizottságot (Novák Zoltán, Szabó Zoltán, Szántó György) kértek fel, hogy azok a vita alapján véglegesítsék a kör platformját és azt az április 5-i ülésre elfogadás céljából terjesszék elő.
Ez 1989. április 5-én meg is történt; a jelenlévők többsége elfogadta a javasolt platformot, megválasztotta Kerekes György, Novák Zoltán, Szabó Zoltán, Szántó György, Vajda János személyében a kör szervezőbizottságát. Ezzel új szakasz kezdődött a kör történetében; e platform alapján jött létre az MSZMP Budapesti Reformköre, melynek tagsága szakított a reformkommunista irányzattal, a párton belüli frakcióként határozta meg magát, elhatározta a párton belüli reformszárny megalakítását, általa a párt elfoglalását s mindezek érdekében célul tűzte ki az autonóm politizálást.
A reformköri mozgalom tevékenységének aktivizálódásában jelentős szerepe volt a
kecskeméti "Reformműhely"-tanácskozásnak. A kecskeméti tanácskozást az MSZMP vezetése jóváhagyásával Pozsgay Imre szervezte; a tanácskozásra meghívták a reformkörök képviselőit is. A tanácskozást nagy várakozás előzte meg, mert sokan abban reménykedtek – nem függetlenül Pozsgay Imre bizonyos négyszemközti kijelentéseitől – , hogy itt jelentik be a pártszakadást, s hogy a reformerők el fogják hagyni a pártot.
Ebbe a Grósz és támogatói által várakozással fogadott, politikailag túlfűtött helyzetbe került bele a Budapesti Reformkör platformja. A tanácskozás kapcsán a Kecskeméti Reformkör ugyanis egy kötetet adott ki a reformköri mozgalom addig megjelent anyagaiból, s ebben megjelentette a Budapesti Reformkör platformját is.
Grósz Károly az MSZMP KB 1989. április 12-i ülésén a nevezett platformot úgy mutatta be, hogy az a kecskeméti tanácskozáson a pártszakadást akaró erők programnyilatkozata s ennek megfelelően bírálta és utasította el azt a pártvezetés nevében.
A tanácskozáson a reformkörök nevében többen is felszólaltak, a Budapesti Reformkör platformját – az első rész kivételével, amely a reformszárny megalakítására hívott fel – Szabó Zoltán ismertette; a reformköri mozgalom szempontjából Gombár Csaba felszólalása volt a legjelentősebb, aki kifejtette, hogy a válságból kivezető út a pártszakadáson keresztül vezet, a reformköri mozgalomnak kell az új párt alapjává válni és felvázolta a mozgalom előtt álló legfontosabb feladatokat.
A kecskeméti tanácskozáson résztvevő reformköri küldöttek egy nyilatkozatot fogadtak el, melyben megvonták bizalmukat mind Grósz Károlytól, mind a Központi Bizottság konzervatív tagjaitól, akiknek többsége "egy korábbi korszak politikusa, önmaga és a politika megújítására képtelen".
Ezzel a Nyilatkozattal, mellyel a reformköri mozgalom országos jelentőségű politikai erőként tételezte magát, véget ért a reformköri mozgalom reformkommunista szakasza, és egy új kezdődött, melyet reformszocialista korszaknak nevezhetünk.
Bár a reformköri küldöttek Kecskeméten kötetlen beszélgetésen találkoztak Pozsgay Imrével is, de Pozsgay nem akart a mozgalom élére állni; ezt egy ekkor adott nyilatkozatában határozottan kifejezésre is juttatta.
A tanácskozáson a Budapesti Reformkör küldötteinek javaslatára jelentették be, hogy májusban Szegeden fogják megrendezni a reformköri mozgalom első országos tanácskozását.
A Budapesti Reformkör ezen gesztusa ellenére Géczi József felszólalásában aggodalmát fejezte ki, hogy Budapest nehogy "bedarálja" a vidéki reformköröket, továbbá már itt előállt azon véleményével, hogy a reformköri mozgalom a vidék mozgalma, hisz mint állította, a Budapesti Reformkört, amikor létrejött, már "kifli alakban körbevették a vidéki reformkörök".
Az MSZMP KB 1989. május 8-i ülésén reagált a kecskeméti nyilatkozatra; hoztak egy határozatot, mely nem került nyilvánosságra: e határozat megvalósulása gittegyletté változtatta volna a reformköri mozgalmat, de a pártvezetésnek az események felgyorsulása miatt már nem volt ereje határozatának érvényt szerezni.
A Budapesti Reformkör platformja elfogadása után hozzákezdett az autonóm politikai tevékenységhez; így a Kör ülésein megvitatták a platformszabadságról, a párttörvényről szóló kérdéseket, bírálva a pártvezetés által előterjesztett javaslatokat. Felvették a kapcsolatot a Duna Körrel és egy vitaülésen napirendre tűzték a Körrel való együttműködés kérdéseit; ezen az ülésen több mint kétszázan vettek részt. A május 1-i nagygyűléseken mind a pártvezetés által a Petőfi - csarnokban tartott, mind az Ellenzéki Kerekasztal által a Népligetben szervezett vitákon a Budapesti Reformkör képviselői aktívan vettek részt.
E vitákon mindinkább kiéleződött az ellentét a Budapesti Reformkör és a Grósz-féle pártvezetés között, ezért ezen ellentétek megvitatására a Kör meghívta Grósz Károlyt a Kör egyik ülésére. A Grósszal való levél és táviratváltás után Grósz Károly végül is – indoklás nélkül – elutasította a meghívást. Ezek után került sor a Kör képviselői és Jassó Mihály, a Budapesti Pártbizottság első titkára közötti találkozóra, melyen Jassó tudomásul vette, hogy a Budapesti Reformkör a Budapesten lévő reformkörök képviseletét is ellátja és megállapodtak, hogy a reformkörök a pártvezetéstől milyen anyagi-technikai támogatást kapnak tevékenységük folytatásához.
1989. május 9-én az ELTE Jogi Karán találkozóra került sor a budapesti reformkörök és a reformértelmiségi elit képviselői között. A találkozón megvitatták a szegedi reformköri tanácskozáson képviselendő taktikát. A reformértelmiségi elit képviselői elismerően szóltak a Budapesti Reformkör addigi tevékenységéről és egyetértettek a Kör távolabbi céljaival. Sajnos e tanácskozásnak a folytatása elmaradt, melyért elsősorban a reformköri mozgalmat terheli a felelősség.
Az MSZMP reformköreinek I. országos szegedi tanácskozása (Szeged, 1989. május 20-21.) nagy jelentőséggel bír a reformköri mozgalomban; a megjelentek ekkor próbálták megfogalmazni a mozgalom közös céljait, a pártvezetéssel kapcsolatos elvárásaikat, mérték fel a mozgalom helyzetét, az ország súlyos válságából való kivezető út lehetőségeit. A vitákban kiderült, hogy a mozgalom nem egységes, hogy számos alapvető kérdésben való egyetértés – az állampárt és a pártállam elutasítása, egy új baloldali párt létrehozásának a szükségessége, a politikai pluralizmus és a jogállamiság elfogadása – mellett nagyon sok lényeges kérdésben nincs közös álláspontjuk.
A tanácskozást a szervezők és a mozgalom képviselői alaposan előkészítették; utolsó lépésként a Budapesti Reformkör szervezőbizottságának négy tagja már a tanácskozás előtti napon Szegedre utazott, hogy a szegedi szervezőbizottsággal együtt véglegesítsék a programot, megállapodjanak az elérendő célokban, a tanácskozás elé terjesztendő anyagokban. A Budapesti Reformkör küldöttei azzal a céllal utaztak Szegedre, hogy a tanácskozás deklarálja az MSZMP-n belüli reformszárny megalakítását, fogadják el e szárny platformját, hozzák létre a mozgalom Országos Koordinációs Tanácsát és a pártvezetés által tervezett őszi országos pártértekezlet összehívása helyett rendkívüli pártkongresszus döntsön a válságból kivezető út kérdéseiről. A szegedi szervezőbizottság tagjai ezen az előzetes megbeszélésen közölték, hogy e célok közül csak az előrehozott pártkongresszus ügyét tudják támogatni, mert Vastagh Pál, PB tag, a megyei pártbizottság vezetője előírta, hogy állásfoglalásaikban meddig mehetnek el. Ez a helyzet előrevetítette a tanácskozás részbeni sikertelenségét, bár az események végül is nem úgy alakultak, ahogy azt a pártvezetés előzetesen elképzelte.
A tanácskozás tíz szekcióban és esti plenáris ülésen végezte munkáját; a következő napon a küldöttek nagygyűlésen találkoztak Szeged város lakóival. A szekciókban lévő viták felölelték a pártélet, a politika, a gazdaság, a társadalom legkülönbözőbb területeit; az eredeti terv szerint a szekciók állásfoglalásai váltak volna a reformköri mozgalom platformjává. A szekciók állásfoglalásai megszülettek, de az esti plenáris ülés úgy döntött, hogy az elkészült anyagokat tovább kell vitatni, így a tanácskozás nem véglegesítette a mozgalom platformját. Az az esti plenáris ülés – amikor a Budapesti Reformkör képviselője felolvasta a Kör által előterjesztett Nyilatkozatot, amely a fentebb ismertetett célokat tartalmazta – hangzavarba fulladt, többek Budapest-ellenes kijelentésekre ragadtatták magukat; a Nyilatkozatot a tanácskozás nem fogadta el. Később a történteket többen provokátorok tevékenységének tulajdonították.
Egy szekció állásfoglalásával történt csak kivétel, amelyet a plenáris ülés elfogadott. Ez az ötödik szekció, az Átmenet a demokratikus jogállamba szekció állásfoglalása volt, amely elmarasztalta a pártvezetést az ellenzéki pártokkal való tárgyalások halogatása miatt; sürgette a sarkalatos törvények elfogadását, melyek lehetővé teszik az átmenetet a többpártrendszerű demokratikus jogállamba. E szekció állásfoglalása volt egyúttal a válasz az Ellenzéki Kerekasztal pártjainak a tanácskozást üdvözlő levelére is. Kétségtelen, hogy a tanácskozás egyik legfontosabb eredménye a szekció állásfoglalásának elfogadása volt. (E szekció mindkét elnöke a Budapesti Reformkör képviselője volt.)
A tanácskozás másik két fontos eredménye az a Felhívás, amely őszi előrehozott pártkongresszust követelt és az a Nyilatkozat, amely Nagy Imre teljes rehabilitálásáért állt ki. Munkájával a szegedi tanácskozás vitathatatlanul megmutatta, hogy a reformköri mozgalom országos politikai jelentőségűvé vált, amellyel komolyan kell számolni.
A másnapi nagygyűlésen a reformköri mozgalom részéről Lovászi József, Keserű Imre és Novák Zoltán kapott szót; az utóbbi felolvasta a tanácskozásnak az Ellenzéki Kerekasztal pártjaihoz szóló válaszlevelét. Őket Nyers Rezső és Pozsgay Imre felszólalásai követték.
Grósz Károly nagyon elégedetlen volt a szegedi tanácskozás menetével; különösen az ötödik szekció állásfoglalása háborította fel; a Politikai Bizottság május 26-i ülésén rátámadt a Budapesti Reformkör szervezőbizottságára, nem sokkal később magát a Budapesti Reformkört a pártban lévő jobboldali elhajlásnak bélyegezte.
A tanácskozás megmutatta, hogy a reformköri mozgalom nem egységes, hogy a Budapesti Reformkör vezetése egy olyan kisebbséget képvisel a mozgalomban, amely túljutott a reformszocialista irányultságon és radikálisabban képzeli el mind a párt, mind a társadalom válságának megoldását, nem gondolja úgy, hogy az államszocializmus modellváltással (azaz a szovjet típusú szocializmus kapitalizmus nélküli demokratikus szocializmussá) átalakítható, a rendszerváltás (azaz a magántulajdon dominanciáján alapuló piacgazdaság és a többpártrendszerű parlamentáris demokrácián alapuló jogállam) szükségességének irányába tájékozódik, ezért politikai törekvései mind határozottabban szociáldemokrata jelleget nyernek.
A tanácskozáson megmutatkozott, hogy egyesek a Budapesti Reformkörrel szembeni ellenérzésüket "elméletileg" is megpróbálják megalapozni; azt állítják, hogy a reformköri mozgalom a vidék mozgalma és vigyázni kell, hogy ez a jelleg továbbra is megmaradjon, ezért kritikával kell illetni a Budapesti Reformkör törekvéseit, bizalmatlanságot kell vele szemben táplálni, már csak azért is mert e Kör tagjai között sokan zsidó származásúak.
Miután a pártvezetés kénytelen volt tudomásul venni, hogy a reformköri mozgalom kikényszerítette az őszi rendkívüli pártkongresszust, a Budapesti Reformkör május végi ülésén elfogadta a platformok alapján történő kongresszusi küldöttválasztási rendszerre vonatkozó javaslatát is. Bár a pártvezetés a javaslatot nem fogadta el, de nem is ellenezte, így az elképzelés különösen fontossá tette a mozgalom platformjának a megalkotását.
A Budapesti Reformkör a nyáron két probléma megoldására koncentrált: az egyik a kongresszusi küldöttválasztás, a másik a mozgalom őszi, budapesti tanácskozásának a megszervezése.
A kongresszusi küldöttválasztással kapcsolatban a Kör bizottságot hozott létre, amely több fővárosi pártszervezetben megvizsgálta a küldöttválasztás menetét; ennek során kiderült, hogy a küldöttválasztás a legtöbb helyen antidemokratikusan történik, nem teszi lehetővé a platformok szerinti választást. A Kör a bizottság vizsgálatainak a tapasztalatait a sajtó útján nyilvánosságra hozta, valamint nyílt levélben fordult a párt elnökségéhez, kérve az antidemokratikus küldöttválasztások megsemmisítését. Az elnökség válaszra sem méltatta a Kör tiltakozását.
A Kör még júniusban létrehozta az őszi tanácskozás előkészítő bizottságát, megválasztotta annak budapesti tagjait; a vidéki körök csak augusztus közepén delegálták e bizottságba képviselőiket, így a tanácskozás előkészületei hosszú időn keresztül legitimációs válságot mutattak. A szervezőmunka során továbbra is a platform-javaslat előkészítése volt a fő feladat; ennek alapvető kérdése az volt, hogy az államszocializmus válsága modellváltással, vagy rendszerváltással szüntethető-e meg. A reformköri mozgalom reformszocialista többségi irányzata, egyetértve a Grósz-Nyers irányította pártvezetéssel, a modellváltás koncepcióját fogadta el, a mozgalom kisebbsége, a Budapesti Reformkörrel az élen, nyitott volt a rendszerváltás irányába is.
Nemcsak a reformköri mozgalom készült a kongresszusra; a párton belül különböző platformok alakultak, melyek közül a legfontosabbak a következők voltak: az MSZMP Marxista Egységplatformja; az MSZMP Népi Demokratikus Platformja; az Összefogás az MSZMP megújításért mozgalom, továbbá a pártvezetés Pozsgay-féle munkabizottsága által előterjesztett programnyilatkozat tervezete. E platformok mindegyike, beleértve a reformköri mozgalom reformszocialista többségi irányzatát is, a modellváltás alapján álló, antikapitalista demokratikus szocializmust tűzte ki politikai célként Magyarországon.
Emiatt tovább nőtt az ellentét a Budapesti Reformkör és a Grósz-Jassó vonal között; a Kör e politikai harcban létrehozta a Budapesti Reformkörök és Reformalapszervezetek Koordinációs Tanácsát, hogy szélesítse tömegbázisát.
Az MSZMP reformkörök és reformalapszervezetek II. országos budapesti tanácskozása (1989. szeptember 2-3.) szintén jelentős eseménye volt a reformköri mozgalomnak.
A Budapesti Reformkörök és Reformalapszervezetek Koordinációs Tanácsa még júniusban létrehozta az őszi tanácskozás Előkészítő Bizottságát (EB), megválasztotta annak budapesti tagjait és elkezdte tevékenységét. Mivel azonban a vidéki reformkörök csak augusztus közepén delegálták a Bizottságba a maguk képviselőit, ezért a tanácskozás előkészítése vontatottan, nagy időveszteséggel, a mozgalomban lévő ellentétek kifejeződéseként legitimációs válság közepette folyt.
Az idők folyamán a tanácskozás célja is módosult; míg a csonka Előkészítő Bizottság a tanácskozás fő céljának a reformköri mozgalom platformjának a megalkotását s ezzel az őszi kongresszus befolyásolását tekintette a fő célnak, addig az augusztus végi teljes Előkészítő Bizottság ülése vita-alapnak elfogadta a Pozsgay-munkabizottság programnyilatkozat-tervezetét, mellyel lemondott a reformköri mozgalom autonómiájáról, alárendelve a mozgalmat a Grósz-Nyers irányította pártvezetés törekvéseinek.
Ezen az ülésen döntöttek a tanácskozás napirendjéről, a szekciók számáról, a mozgalom Országos Koordinációs Tanácsának a megválasztásáról, a tanácskozással kapcsolatos személyi kérdésekről.
A tanácskozás szekcióinak vitáiból és az általuk elfogadott állásfoglalásokból újólag kiderült, hogy a mozgalom megosztott, a többség az alapkérdésben támogatja a pártvezetés Grósz-Nyers képviselte vonalát, a modellváltás során létrejövő demokratikus szocializmus koncepcióját; a mozgalom kisebbsége nyitott volt a rendszerváltás elfogadására.
A mozgalom platformjával kapcsolatos helyzet tovább bonyolódott azzal, hogy egy albizottság a tanácskozásra elkészítette platformjavaslatát, melyet azonban a tanácskozás nem vitatott meg és nem fogadott el; ennek ellenére a tanácskozáson megválasztott Országos Koordinációs Tanács antidemokratikusan hol a Pozsgay-féle munkabizottság kiegészített anyagát, hol ezt a platformjavaslatot nyilvánította a mozgalom platformjának.
A tanácskozáson Pozsgay Imre hozzászólásában – logikai bűvészmutatványként – egyszerre fogadta el mind a modellváltás, mind a rendszerváltás koncepcióját, továbbá egy pálfordulással előadta, hogy vállalja a reformköri mozgalmat, hisz – mint hamisan állította – tevékenységével eddig is részese volt e mozgalomnak.
A tanácskozás bizonyos kérdésekben (az MSZMP vagyonáról szó vitában, a munkahelyi pártszervezetek ügyében, a munkásőrség átmentési kísérletében) bírálta a pártvezetést és támogatta az ellenzéki pártok álláspontját. Az ezekkel kapcsolatos viták bemutatására a későbbiekben kerül sor.
Kiemelten kell szólni a Budapesti Reformkör szerepéről a békés átmenet feltételeinek a biztosításában az Ellenzéki Kerekasztal és a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásainak idején.
Az MSZMP 1988-as májusi pártértekezlete az államszocializmus válságának megszüntetése érdekében elhatározta, hogy felgyorsítja a párt által kézben tartható reformokat; e folyamatban politikai célként a kellően meg nem határozott "szocialista pluralizmus" szerepelt. Az 1988-ban létrejött ellenzéki pártok és mozgalmak nyomására azonban e ködös pluralizmust félretették, helyette az MSZMP KB 1989 februári ülésein elfogadták a többpártrendszert és elhatározták a megvalósításhoz szükséges törvények megalkotását. Azonban a jogalkotási folyamatban a pártvezetés az ellenzéket nem akarta egyenjogú partnerként elfogadni, csak véleményalkotási szerepet szánt neki, s mivel az ellenzék ezt nem fogadta el, ezért a párt időhúzásra, az ellenzék megosztására törekedett. Az ellenzéki pártok ebben a helyzetben, védekezésként hozták létre az Ellenzéki Kerekasztalt.
A reformköri mozgalom kezdettől fogva szükségesnek tartotta a tárgyalások minél előbbi megkezdését, az ellenzéki pártok tényleges, egyenjogú partnerként való elfogadását, s amikor a pártvezetés részéről ezzel ellentétes magatartást tapasztalt, akkor e törekvések ellen határozottan fellépett. A Budapesti Reformkör élen járt a pártvezetés ingadozásainak a bírálatában, az ellenzékkel való tényleges, egyenjogú tárgyalások kikényszerítésében.
Ezért nem volt véletlen, hogy az Ellenzéki Kerekasztal pártjai levélben köszöntötték a reformköri mozgalmat a szegedi tanácskozás alkalmából. A tanácskozás 5. szekciója foglalkozott a békés átmenet kérdéseivel, fogalmazta meg a mozgalom ezzel kapcsolatos álláspontját, és egyértelművé tette, hogy az MSZMP vezetését hibáztatja a tárgyalások nem kellően sikeres előrehaladásáért. Ezt az álláspontot a szegedi tanácskozás levélben hozta az Ellenzéki Kerekasztal tudomására.
Mindez felháborította az MSZMP vezetését és a Politikai Bizottság május 26-i ülésén élesen elmarasztalta a Budapesti Reformkört, annak öttagú szervezőbizottságát, mivel e csoportot tartotta a szegedi állásfoglalás értelmi szerzőjének.
A szegedi tanácskozás kapcsán létrejött levélváltás mutatta, hogy az Ellenzéki Kerekasztal partnerként fogadja el a reformköri mozgalmat; ez az időszak volt az Ellenzéki Kerekasztal és a reformköri mozgalom együttműködésének a csúcspontja, amikor is kiderült, hogy az MSZMP vezetését közösen a tárgyalások megkezdésére tudják kényszeríteni.
A Budapesti Reformkör platformjában az államszocializmust történelmi zsákutcának minősítette és éles kritikáját adta; súlyosan elítélte Rákosi és Gerő diktatórikus rendszerét, önkritikusan szólt és a tagság szégyenérzetéről beszélt az 1956-os forradalom leverésével kapcsolatban és a pártvezetés helyett a történtekért megkövette a nemzetet, megtagadta a folyamatosságot a Kádár János vezette MSZMP-vel, de a magyarországi állapotokat igyekezett a történeti igazságnak megfelelően minősíteni és nem sommásan elítélni.
A Budapesti Reformkör az 1956-os nemzeti demokratikus forradalomban megalakult,
Nagy Imre nevével jellemezhető MSZMP törekvéseit kívánta folytatni, ezért Nagy Imre teljes, jogi és politikai rehabilitásáért szállt síkra. Ezért vett részt Nagy Imre temetésén és helyezte el koszorúját a koporsóknál.
A Budapesti Reformkör a fenti megfontolások miatt támogatta az ellenzéki pártokat és nem a pártvezetést a felvetődött vitás kérdésekben a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások idején. Így a Kör és a reformköri mozgalom fontosnak tartotta, hogy a pártvezetés számoljon el a társadalomnak az MSZMP vagyonával, szüntesse meg a munkahelyi pártszervezeteket, oszlassa fel a munkásőrséget, biztosítsa az ellenzéki pártok számára az egyenrangú feltételeket a békés átmenet során. Láttuk ugyan, hogy a reformköri mozgalom többségi irányzata tudatosan nem állt a rendszerváltás elfogadásának az álláspontján, de tevékenységével a mozgalom egésze objektíve elősegítette a magyarországi rendszerváltást.
A mozgalom kisebbsége, élen a Budapesti Reformkörrel, idővel tudatosan a rendszerváltás elfogadásának az álláspontjára helyezkedett és mindinkább szociáldemokrata jellegű frakcióként – Grósz szerint jobboldali elhajlásként – tevékenykedett az MSZMP-n belül.
Mindezek ellenére, ahogy a Nemzeti Kerekasztal tárgyalások sikeresen haladtak előre, úgy az Ellenzéki Kerekasztal nem tartotta fontosnak a kapcsolatok fenntartását és fejlesztését a reformköri mozgalommal. A mór megtette a kötelességét, a mór elbocsáttatott!
Az MSZMP/MSZP '89-es kongresszusa a reformköri mozgalom és a Budapesti Reformkör számára a vizsga időszaka volt. Az antidemokratikus küldöttválasztás ellenére a reformköri küldöttek létszáma megközelítette a kongresszusi küldöttek felét; miután a küldöttek 15%-a az MSZMP helyett nem akart új pártot létrehozni, az új pártot akarók több mint fele reformköri küldött volt. Az ezen a bázison létrejött és kiegészült Reformszövetség küldöttei a kongresszuson minősített többségbe kerültek. Annak ellenére, hogy a reformköri mozgalom elérte kitűzött célját, és elfoglalta a pártot, a mozgalom Országos Koordinációs Tanácsának megalkuvó, tehetetlen politikája miatt, autonómiáját feladva, a Kongresszuson nem tudott többségével élni. Az OKT feladta a párt elfoglalásának stratégiáját, helyette a Nyers Rezső szorgalmazta, a “párt a platformok szövetsége legyen”-koncepciót tette magáévá, majd a mozgalom vezetését a Reformszövetség javára kiadta a kezéből. Ezek után a Reformszövetség elvtelen kompromisszumot kötött a Népi Demokratikus platformmal, ami egy olyan új párt, az MSZP létrehozását eredményezte, amely születésekor alkalmatlan volt a rendszerváltás folyamatában lévő ország problémáinak a megértésére és megoldására. Az új párt vezetése továbbra is ragaszkodott a modellváltás eredményeként létrejövő harmadik utas, antikapitalista demokratikus szocializmus koncepciójához, továbbá a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon követett célkitűzéseihez, s így kiprovokálta a "négyigenes" népszavazást, amely a párt csúfos vereségéhez vezetett.
Az Országos Koordinációs Tanács fentebb bemutatott tevékenysége eredményezte azt is, hogy – bár a reformköri mozgalom volt az, amely szétverte az MSZMP-t és döntő része volt az új párt létrehozásában –, a 24 tagú elnökségben mindössze hárman képviselték a mozgalmat; a három fő sem volt azonban a reformköri mozgalom reprezentatív képviselője. Nyers Rezső vezérletével a volt nómenklatúra képviselői kerültek többségbe a pártvezetésben.
A mozgalomban az események ilyetén alakulása sokakat elégedetlenséggel töltött el és 1989. november 11-én Nagykanizsán összejöttek, hogy döntsenek a reformköri mozgalom további sorsáról. A tanácskozáson kiderült, hogy a megjelentek többsége, folytatva a mozgalom reformszocialista többségének hagyományait, a kompromisszumok ellenére is elfogadja az MSZP-t; s csak egy törpe kisebbség szándékozik elhagyni a pártot és új pártot alapítani. A Budapesti Reformkör képviselői (Novák Zoltán és Szabó Zoltán), Vitányi Iván és mások támogatásával azzal a kompromisszumos javaslattal álltak elő, hogy a mozgalom ugyan maradjon az MSZP keretében, de fő céljának e párt szociáldemokratizálását tekintse. A résztvevők többsége ezt a javaslatot is elutasította.
Ezen a tanácskozáson még ugyan elhatározták, hogy decemberben Székesfehérváron újra összejönnek a helyzet megvitatására, de ez az összejövetel már nem valósult meg, így a mozgalom csendben megszűnt létezni. A Budapesti Reformkör is a nagykanizsai tanácskozás után még két ülést tartott, de utána – minden indoklás és bejelentés nélkül – abbahagyta tevékenységét.
A reformköri mozgalom heroikusan szép születésével szemben, céljait csak részben teljesítve, az események kedvezőtlen alakulása, a mozgalom reformszocialista többségi irányzatát képviselő vezetői hibás, megalkuvó politikája következtében, csendben kimúlt. A mozgalom egyes tagjai elhagyták az MSZP-t, a többség azonban beállt a sorba és az MSZP-ben folytatta tevékenységét.
A mozgalomra reflektáló későbbi iratok
A reformköri mozgalomról alkalmi sajtóanyagok meg-megjelennek, de tudományos igényű és értékű mű eddig kevés jelent meg. Ezek a következők : 1. O' Neil, Patrick (1998), Revolution from within: The Hungarian Socialist Workers' Party and the Collapse of Communism. Megjelent az Edward Elgar által szerkesztett a Kommunizmus átmenetben c. kiadványban. 2. Rendszerváltók a baloldalon. Reformerek és reformkörök 1988-1989. Válogatott dokumentumok. Válogatta és sajtó alá rendezte: Ágh Attila, Géczi József, Sipos József. Kossuth Kiadó, Budapest 1999. 3. Novák Zoltán: Az MSZMP Budapesti Reformköre (A reformköri mozgalom szerepe a magyarországi rendszerváltásban). Budapest 2002. Ugyanez 2005-ös javított kiadásban az Országos Széchényi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárában, a http://mek.oszk.hu/01900/01961 címen található.
Az iratok származása
Az itt közreadott iratokat a Budapesti Reformkör volt tagjai, mindenekelőtt Benkő Judit, Kerekes György, Szántó György, Vajda János, Szenes Imre, Sík Júlia, dr. Somos Iván, Mózes Ferenc, Rekvényi László, Wilk János, Pál Eda, Novák Zoltán őrizték meg. A náluk lévő anyagokat átadták Novák Zoltánnak, aki – folytatva és kiegészítve a források gyűjtését – e dokumentumok alapján írta meg művét.
Az MSZMP Budapesti Reformköre szervezőbizottságának volt tagjai Novák Zoltánt bízták meg, hogy a fentiek módján hozzákerült anyagokat a Nyílt Társadalom Archívumnak adja át, és az átadással kapcsolatos lépéseket az MSZMP Budapesti Reformköre szervezőbizottsága nevében, annak felhatalmazása alapján tegye meg.