Open Society Archives

Csak az tudhatja (tudhatta a 80-as években), hogy a mozik, bútorboltok, lakóházak közül melyik épült eredetileg zsinagógának, aki behatóan ismeri a számtalan magyarországi zsidó közösség történetét. Aki tudja, hol volt akkora a hitközség, hogy már saját zsinagógával is büszkélkedhetett, hol pedig épp csak kicsiny imaszobában húzta meg magát, és hol gyülekeztek a kettő közti átmenetben, imaházban. Aki tudja, hol létezett a zsidóságnak annyiféle irányzata, hogy péntek esténként egyidőben több helyen is tartottak istentiszteletet.

Dr. Gazda Anikó Mária (1933 augusztus 11 - 1990 szeptember 10) építész volt, aki 1980 és 1987 között ezernél is több fényképet készített a magyarországi zsinagógákról, imaházakról, imaszobákról, és más, a zsidó közösségi élethez kapcsolódó építményekről. (Fotói közt szerepelnek iskolák, rituális fürdők, rabbilakások, temetők, sírépítmények és ravatalozók is.)

Gazda Anikó a budapesti Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem építészmérnöki karának városépítési tanszékén diplomázott 1956-ban.[i] 1961 november 1-én kezdett dolgozni VÁTI-ban (Városépítési Tudományos és Tervező Intézet), amelynek élete végéig munkatársa volt. A VÁTI-nál töltött második évében került a IV. Műemléki és Építéstervezési Irodára, ahol munkatársaival az ország azon (elsősorban népi) emlékeit kutatta, amelyeknek, bár nem kerültek műemléki védettség alá, a településképben meghatározó szerepük volt.[ii] 1980-ban az Intézet megbízta őt az ország összes településének építészeti értékvizsgálatával. Ehhez az ország valamennyi települését végigjárta, helyszíni adatgyűjtést végzett, kiválasztotta a védelemre méltó és hagyományörző emlékeket, leírta és lefényképezte azokat. Az értékeket szubjektív szempontok szerint választotta. Mindig igyekezett feltérképezni települések szerkezeteit, pontosabban azok formálódását. Amerre járt, számtalan fotót készített utcaképekről, épületegyüttesekről, falu- és városközpontokról, piacterekről, üzletházakról, és összevetette azokat a megelőző állapotaikkal. Így követte nyomon az egykori zsidók lakta településrészeket is.[iii] Kereste a települések, tájegységek sajátságait, és figyelte a vissza-vissza térő motívumokat; lefényképezte a bejárati kapukat, a vízparti kereszteket, az útmenti emlékhelyeket, pincesorokat és a zsidó emlékeket is. Az épített értékek mellett felfigyelt a természetiekre is (futóhomokra, ritka növényre). És nem utolsó sorban, érdekelték maguk a lakók, mert úgy vélte, hogy a különböző vallási és nemzetiségi népcsoportok történetei nélkül nem érthető meg a tárgyi környezet. Ezért, ha alkalma adódott, lefényképezte a települések lakóit munka közben, és kutatását is részben az ő elbeszéléseikre alapozta.[iv] 1987-ben már készen volt embertpróbáló munkájával.

Hét évnyi gyűjtésének legnagyobb részét sohasem publikálta. Csak a zsidó emlékekről gyűjtött anyagát dolgozta fel teljesen, de már nem a VÁTI megbízásából, hanem az OTKA (Országos Tudományos Kutatási Alapprogram) támogatásával. Élete utolsó éveiben a VÁTI-féle kutatásnak az erre vonatkozó részét bővítette, mélyítette tovább. Hogy életművéből a zsinagógákra vonatkozó munkája vált a legismertebbé, abban döntő szerepe van a témát tárgyaló írásainak. Az első tanulmányok még a VÁTI kiadásában, a Településfejlesztés című szaklapban jelentek meg 1986-ban és 1987-ben, és később könyvének néhány fejezetét képzeték.[v] A könyv 1989-ben jelent meg Magyarországi zsinagógák címen (Gerő László szerk.).[vi] A szakmaibb adatok már a posztumusz Zsinagógák és zsidó közösségek Magyarországon – térképek, rajzok, adatok című kötetben jelentek meg (MTA Judaisztikai Kutatócsoport).[vii] A könyvben a történelmi Magyarország egész területére vonatkozóan közölt levéltári adatokat, és ha lehetősege lett volna, az elcsatolt területeken is elvégzi kutatását.[viii] Azonban Munkácson gyűjtött anyagát már nem tudta feldolgozni. Gazda Anikó korai halálát követően, fényképeinek egy része (a negatívok és a nagyítások), köztük a zsinagógákról készítettek is, a szerző hagyatékaként a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) fotótárába került. A KÖH-ben örzött anyagról készült másolatok sok más képpel együtt a VÁTI tulajdonában maradtak.

Az 1980-as években Gazda Anikó az ország összes olyan településén végzett felmérést, ahol a népszámlálási adatok alapján valaha 30 főnél nagyobb létszámú zsidó közösség élt, tehát feltételezhette, hogy a gyülekezés céljára külön építményt emeltek. Ezekre a településekre vonatkozóan Dávid Ferenc művészettörténész levéltári kutatást készített, amit Gazda Anikó a helyszínen végzett adatgyűjtéssel egészített ki. Gazda Anikó körbefotózta az épületeket és környezetüket, nem hagyta ki azt a katolikus templomot sem, amely az egykori zsinagóga tégláiból épült. Elsősorban azt vizsgálta, hogy a valamikor zsidók lakta városrészek, s velük a zsinagógák, milyen helyet, szerepet kaptak a településszerkezetben. A zsinagógákat méret szerint csoportosította, feljegyezte akkori, vagyis új felhasználásukat, és ahol fontosnak ítélte, védelemre javasolta őket, ha másért nem, hát kultúrtörténeti szempontból. Volt, hogy két látogatása között került le a Tóratábla a zsinagógáról, és ő, mivel mást nem tehetett, ezt is dokumentálta.

Zsinagóga az a hely, ahol tíz vagy több zsidó férfi összegyűlik imádkozni. Tulajdonképpen bármilyen hely megteszi, a Tórában erre vonatkozóan kevés megkötés van – és a zsidóknak többnyire azokat sem állt módjukban betartani. Figyelembe kellett volna venniük számtalan réges-régi szabályt, mint például: álljon a zsinagóga a város legmagasabb pontján és ugyanakkor vízparton, forduljon Jeruzsálem felé, ablakainak száma legyen éppen tizenkettő, maradjon egy darab fala vakolatlanul, és még lehetne sorolni. A zsinagóga nem szent hely, hiszen szent hely csak az elpusztított jeruzsálemi templom volt. A zsinagóga többnyire zárt tér, akkora, amekkorában nagy ünnepekkor elfér a közösség összes tagja. A tér két szervező pontja a tóraszekrény (áron kódes) és a tóraolvasó emelvény (bima). A nők lehetőség szerint külön karzaton kapnak helyet. Ezeken túl már csak az építtető közösség ízlése, szokásai, és persze anyagi helyzete formálja az épületet.

A második világháború előtt Magyarország körülbelül 600 településén élt 30 főnél nagyobb létszámú zsidó hitközség. Bár feltételezhetően mindegyiknek volt gyülekezési helye, azok méretben és díszítettségben igen változatos képet mutattak, amit a zsinagóga, imaház és imaszoba megkülönböztetés jelöl. (A zsinagóga a legdíszesebb, legnagyobb épület, az imaház szerkezetében, díszítésében is egyszerűbb, az imaszoba pedig nem önálló épület.) A második világháború előtti időben a mai Magyarország területén zsinagógából 354 állt, imaszobából 304, imaházból pedig 406. Amikor Gazda Anikó a felmérést készítette, az egykori zsinagógák, imaházak és imaszobák közül már csak 72-őt talált kívül-belül eredeti állapotában, 48 csak kívül őrizte egykori arcát, de belül nem, 124-et teljesen átalakítottak, a maradékot (633-at) elbontották, sok helyen nyomtalanul, és csak a levéltári adatokból lehetett következtetni egykori létükre. A még álló zsinagógák közül az 1980-as években 25-öt használt a hitközség, és ugyanennyi volt raktár. A többit a legváltozatosabb funkciókra használták: akadt köztük lakás, múzeum illetve kiállítóhely, Technika Háza, áruház és üzlet, könyvtár, cukrászüzem, üzemi varroda, iskola, kultúrház, tornaterem, iroda, hivatali helyiség, bábszínház, orvosi rendelő, TIT Stúdió, díszletraktár, mozi, hangversenyterem, pékség, tűzoltószertár, bazár. Volt, ami csak üresen várakozott, és volt rom is, ami már alig látszott ki a futónövények alól. Az imaházak jórésze lakássá alakult, de volt, amiből kocsma lett, aggok menhelye vagy vegyesbolt. Az imaszobák sorsa még az imaházakénál is nehezebben követhető nyomon, legtöbbjükről csak valahai létüket lehet sejteni.

Az egykori zsinagógák közül sok a felismerhetetlenségig átalakult és tökéletesen simult bele az 1980-as évek szocialista városképeibe. Másokon még egy-két építészeti elem árulkodott az épület korábbi funkciójáról. És némelyik még megkopott bútorraktárként is arról a tizenkilencedik század végi lendülettel, építőkedvvel és reménnyel teli zsidóságról mesél, amely valaha büszkén díszítgette zsinagógáit.

Gazda Anikó hatalmas értékű képi és írásos dokumentumanyagot hátrahagyó kutatása ma megismételhetetlen volna. Az épületek közül sok nem áll, és azok az emberek sem élnek, akik emlékezhetnének az épületekre. A MAZSIHISZ (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) nyilvántartása szerint jelenleg Budapesten kb 20 zsinagóga működik és kb 10 vidéki hitközségén imádkoznak rendszeresen. Hogy a kb 30-ból hány helyen imádkoznak az egykori zsinagógákban, vagy inkább a hitközség lecsökkent létszámának jobban megfelelő imaszobákat létesítenek, arról nem készült nyilvántartás. A KÖH 2004-es adatai szerint ma a magyarországi zsinagógák közü 47 élvez műemléki védelmet, azaz Gazda Anikó épen talált zsinagógáinak 65 százaléka. A negyvenhét védett zsinagóga közül tizennyolcat az ötvenes években nyilvánítottak műemléknek. A hatvanas években egyetlen egy zsinagógát sem vettek fel a műemléki listára, és a hetvenes években is csak kettőt. Gazda Anikó felmérésének idején, a nyolcvanas években tizenhat zsinagóga került műemléki védelem alá, a kilencvenes években további hat, majd 2000-ben újabb kettő. Az óbudai, a Dohány utcai és a Rumbach Sebestyén utcai műemlék-zsinagógák védési évét a KÖH-ben nem dokumentálta.[ix] A békéscsabai kis zsinagógát 2002-ben ideiglenesen védetté nyilvánították. A nyilvántartásból nem derül ki, mennyi közvetlen befolyása volt ezekre a döntésekre Gazda Anikó ajánlásának. Joggal feltételezhető azonban, hogy munkájának köszönhetően nőtt meg ugrásszerűen a műemléki védelem alatt álló zsinagógák száma a hetvenes évek végétől.

Gazda Anikó anyagának különlegessége abból fakad, hogy a VÁTI biztosította szervezett keretek és az egyéni érdeklődés a lehető legszerencsésebb körülmények között találkozott. Így születhetett a korban és a közép-európai régióban is egyedülállóan átfogó és alapos felmérése és dokumentálása az ország összes – az 1980-as évek elején még felkutatható -zsinagógájának, imaházának és imaszobájának. A fotókat Gazda Aniko megjegyzései kísérik: értékelések, javaslatok az épületek, településképek méltó megőrzésére. Ha javaslatai nem is váltak valóra minden esetben, munkája biztos alapot jelent mindenkinek, aki ma magyarországi zsinagógákkal foglalkozik.

Gazda Anikó páratlanul értékes gyűjteménye, mely sok esetben az utolsó pillanatban dokumentálta egykori zsinagógaépületek sorsát, most egy valóságos és egy web-kiállítás tereiben állít emléket eltűnő közösségeinknek.

Régi zsinagógák, imaházak, imaszobák Gazda Anikó fényképei az 1980-as évekből

Régi zsinagógák, imaházak, imaszobák
Gazda Anikó fényképei az 1980-as évekből