Kemény István

Kemény István (1925-2008) szociológus munkásságának kevésbé ismert része, hogy 1980 és 1990 között a Szabad Európa Rádió munkatársaként Párizsból a vasárnapi ebéd után telefonon diktálta be a jegyzeteit a Rádió szerkesztőinek.  A magyar adások összes hanganyagából mára alig 1000 órányi maradt fenn, ezeket jelenleg az Országos Széchényi Könyvtárban lehet kutatni az adások átirataival együtt. A Kemény-jegyzetek Münchenben legépelt változata selejtezésre került, szerencsére azonban maga a szerző kiváló dokumentátornak bizonyult. A megmaradt kéziratokból válogattak az Osiris kiadó gondozásában 2010-ben megjelent könyv szerkesztői és egyben Kemény egykori munkatársai, barátai: Dávid János, Havas Gábor, Köllő János, Passuth Krisztina és Varga Júlia. A válogatás főleg a hazai eseményekre koncentrál, míg a hagyatékban előfordulnak olyan írások is, amelyek a társadalomtudományok, a határon túli magyar kisebbség, a nemzetközi politika témáit vették sorra. Kemény számos alkalommal vett részt Kasza László interjúalanyaként stúdióbeszélgetésekben. Elbert Márta a Fekete Doboz Alapítvány alapítója, vezetője nem csak ezeket rögzítette a SZER-t hallgatva, hanem egy remek dokumentumfilmet is készített Lábjegyzetben címmel a tudós 1956-os szerepéről és bebörtönzéséről, továbbá terjedelmes oral history interjúban faggatta Keményt SZER-ben végzett tevékenységéről. (A filmfelvételek kutathatóak az OSA fekete Doboz gyűjteményében kutathatók.)

Kemény István hagyatéka 2015 májusában került az OSA-ba, a feldolgozó munka már elkezdődött, a kéziratok, a levelek még az év folyamán elérhetők lesznek a kutatóteremben. A Kemény- kutatások fennmaradt dokumentációja viszont egy másik OSA gyűjtemény részeként lesz kutatható: a Huszadik Század Hangja, szociológiatörténeti gyűjtemény a Magyar  Szociológia Társaság  jóvoltából az OSA állományának a gyűjteményét alkotja. A digitális archívumunk folyamatosan bővül, valódi kincseket rejteget, a cigány-kutatások interjúi hamarosan itt is megjelennek majd. További kapcsolódó gyűjtemény Schiffer Pál Magániratai és azon belül a Cséplő Gyuri cimű film anyagai. Kemény a film szakértője és forgatókönyirója volt. Kemény István munkásságával kapcsolatban számos információval szolgál az életművét digitálisan bemutató honlap.