Nem várt hatás: 45 éves a Helsinki Záróokmány

Negyvenöt éve, 1975. augusztus 1-én írták alá a Helsinki Záróokmányt, amely emberi jogi tételén keresztül a rendszerváltás egyik katalizátorává vált.

A Fidesz vonulása az 1989. március 15-ei ellenzéki megemlékezés gyülekezőhelyére.
(Fotó: 1989.osaarchivum.org/Nagy Piroska)

A Blinken OSA Archívumban, a világ egyik legnagyobb hidegháborús és emberi jogi levéltárában őrzött dokumentumokon keresztül megismerhető az emberi jogok kikövetelésének hazai története: a Helsinki Záróokmánytól kezdve a Charta ‘77-en át a „jogállami forradalmat” hozó 1989-es évig.

Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet néven vette 1973-ban kezdetét az a tárgyalássorozat, amely negyvenöt éve, 1975. augusztus 1-én a Helsinki Záróokmány elfogadásával ért véget. Alapvető célja az volt, hogy előmozdítsa az akkor kelet-nyugati felosztású világ szembenálló országai közötti kapcsolatokat. A harmincöt részt vevő ország által aláírt dokumentum egyes kosarai az együttműködés különböző területeinek a feltételeit határozzák meg. A harmadik kosár foglalkozik tételesen a humanitárius együttműködésekkel, így az emberek közötti kapcsolatok, az információ és a tájékoztatás, a kulturális együttműködés és csere, illetve az oktatás kérdésköreivel.

Elsősorban azonban a dokumentum meghatározott az együttműködéseket vezérlő, elsőrendű fontosságúként elismert elveket is, előírva, hogy „[a] részt vevő államok tiszteletben tartják az emberi jogokat és az alapvető szabadságjogokat, beleértve a gondolat, a lelkiismeret, a vallás és meggyőződés szabadságát”.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezletről szóló tematikus gyűjtemény az Archívumban.
(Fotó: Zsámboki Miklós)

A Blinken OSA Archívumban elérhető a záróokmány szövege több nyelven is, továbbá Kádár János a helsinki értekezleten elhangzott beszédének és a felszólalást követően adott hazai tévéinterjújának az átirata, a Szabad Európa Rádió munkatársai által összeállított tematikus gyűjtemény, illetve a Belügyminisztérium által a záróokmánnyal kapcsolatosan kidolgozott feladatterv is.

A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának határozata „az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmányában foglaltak végrehajtásáról”.
(HU OSA 408-3-2:5/3; Varga László gyűjteménye, Blinken OSA Archívum)

A Szabad Európa Rádió müncheni Kutatóintézetében készült tematikus gyűjtemények, az úgynevezett Subject File-ok bizonyos kérdéskörök (A-Z-ig, az abortusztól a zsidóságig) kimerítő sajtótükreit, azaz újságkiváságásokat, hírügynökségi jelentéseket, állami rádiók adásainak átiratait tartalmazzák. A helsinki értekezlettel foglalkozó tematikus gyűjtemény tíz mappányi anyaga így a központosított sajtón keresztül ad lehetőséget a nyilvános magyar álláspont vizsgálatára, a záródokumentum aláírásától kezdve 1987-ig. Ez egészíthető ki a Varga László-gyűjteményben található állambiztonsági iratokkal: a Belügyminisztérium III. Főcsoportfőnökségének feladattervével, javaslataival, illetve az ezek alapján megalkotott ütemtervekkel és a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa határozataival. Mindezekből folyamatában kiolvasható, hogyan értelmezte az államhatalom a Helsinki Záróokmányt, és főképp, hogy milyen lehetőségeket és veszélyeket látott benne.

Feladatterv az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet záróokmányával kapcsolatban.
(HU OSA 408-3-2:5/3, Varga László gyűjteménye, Blinken OSA Archívum)

A magyar állam részéről nyilvánvaló a gyanakvás (vagy a paranoia); ugyanakkor a Helsinki Záróokmány értelmezői szerint a Nyugat aligha akarhatott a megegyezésbe foglaltakkal csapdát állítani. Utóbbi sejtést erősíti, hogy a dokumentum nem tartalmaz szankciókat, az emberi jogi tétel ráadásul csak hetedik a tíz vezérelv között: fontosabbnak bizonyult az egyes államok szuverenitásának tiszteletben tartása, az erőszakmentesség és a béke melletti elköteleződés, és leginkább a belügyekbe való be nem avatkozás elve. Ennek ellenére a záróokmány mégis kulcsfontosságú eszközzé vált a kelet-európai rendszerváltások folyamatában. Alapot szolgáltatott az emberi jogok követeléséhez, egyaránt kényszerhelyzetbe hozva a keleti blokk államait, de a Nyugatot is: előbbiek az emberi jogok megsértése, utóbbiak pedig az e fölött való szemet húnyás miatt váltak számonkérhetővé.

A záróokmány aláírását követő évben, 1976-ban Moszkvában megalakult a Moszkvai Helsinki Csoport, példáját követték Szovjetunió-szerte, így Ukrajnában, Litvániában, Grúziában stb. Lengyelországban létrejött a Munkásvédelmi Bizottság, Csehszlovákiában pedig aláírásgyűjtés indult egy politikai nyilatkozat kapcsán. Utóbbi 1977 januárjában, Charta ‘77 címen jelent meg nyugati folyóiratokban, de beolvasta a Szabad Európa Rádió is, így hiteles másolata megtalálható a Blinken OSA Archívumban. A dokumentumot aláíró 243 magánszemély a Helsinki Záróokmányban is rögzített emberi jogokkal szembeni jogsértésekre hívta fel a figyelmet – az akció kezdeményezőit még az aláírásgyűjtés közben letartóztatták és bebörtönözték. A retorzió ellen magyar értelmiségiek emelték fel a szavukat, egy kétmondatos szolidaritási nyilatkozatot bocsátva ki: „Szolidaritásunkat fejezzük ki a Charta ’77 aláíróinak, és elítéljük az ellenük gyakorolt repressziót. Meggyőződésünk, hogy az emberi és állampolgári jogok védelme egész Kelet-Európa közös ügye.” A nyilatkozathoz egyetlen nap alatt 34 aláírást gyűjtöttek titokban össze, majd a szöveget kijuttatták a Le Monde szerkesztőségéhez. A Szabad Európa Rádió az esetről szóló helyzetjelentése elérhető az Archívum Digitális gyűjteményében:

„Egy január 20-i híradás szerint Magyarországon nyilvánosan kiálltak a Charta ‘77 aláírói mellett, Kelet-Európában elsőként. [...] A csoportnak tagja tíz filozófus, két szociológus, két közgazdász, négy tudós, tíz író, négy kritikus, egy festő és egy zenész.”
(Helyzetjelentés, 1977. január 25., HU OSA 300-8-47-108-3, Records of Radio Free Europe/Radio Liberty Research Institute,
Blinken OSA Archívum)

Mind Mink András az Osiris Kiadó Nemzet és Emlékezet sorozatának részeként megjelent forrásgyűjteménye, mind Bozóki András 2019-es Gördülő rendszerváltás című kötete ezzel a politikai szerveződéssel indítja a rendszerváltás folyamatának kronológiáját. Kis János szerint „a ’77-es deklaráció nyomán bontakozott ki a gépiratos szamizdat”, amely megteremtette az úgynevezett második nyilvánosságot – és vele a demokratikus ellenzéket, amelynek így a kiindulópontját az emberi jogok képezték, eszköze pedig azok „kihívó gyakorlása” és a nyilvánosság előtti követelése lett. Vagy ahogy az előbb idézett helyzetjelentés fogalmaz:

„Tettük világossá teszi, hogy Helsinki szellemisége nem veszett el.”
(Helyzetjelentés, 1977. január 25., HU OSA 300-8-47-108-3, Records of Radio Free Europe/Radio Liberty Research Institute,
Blinken OSA Archívum)

A Helsinki Záróokmány nyomán létrejövő kezdeményezések (kockázatos) célja tehát az volt, hogy dokumentálják az emberi jogi jogsértéseket, tiltakozzanak, illetve tájékoztassák a nyugati közvéleményt. A magyar szolidaritási nyilatkozat jól mutatja, hogy elszigetelten működő csoportok helyett már a kezdetektől egy nemzetközi mozgalomról lehet beszélni. Az utólag emberi jogi mozgalomnak vagy Helsinki-mozgalomnak is nevezett szerveződést 1978-tól a New Yorkban alakult Helsinki Jogőr (Helsinki Watch) fogta össze, amely idővel a Nemzetközi Helsinki Szövetséggé (International Helsinki Federation for Human Rights, IHF) nőtte ki magát (történetét lásd itt). A Blinken OSA Archívum 1998-ban vált az IHF hivatalos levéltárává, így a 2007-ben megszűnt szervezet teljes iratanyaga az Archívumban található: többek közt országokra, illetve konkrét jogsértési ügyekre vonatkozó jelentések, sajtótükrök és tényfeltáró kutatások, vagy épp az IHF által szervezett missziók, képzések és konferenciák dokumentációi. Utóbbiak közt megtalálható az 1985-ben Budapesten megrendezett Alternatív Fórum is.

Alternatív Fórum, Budapest, 1985. A kép előterében többek közt a nemrég elhunyt Kovács M. Mária.
(HU OSA 318-0-9, Records of the International Helsinki Federation for Human Rights, Blinken OSA Archívum)

A Helsinki Záróokmány aláírásának tizedik évfordulója alkalmából 1985-ben Budapest látta vendégül az Európai Kulturális Fórumot, amelynek célja a Helsinki Záróokmány harmadik kosarában taglalt humanitárius és kulturális együttműködések értékelése volt. A formális diplomáciai eseménnyel párhuzamosan rendezte meg az IHF a maga konferenciáját, az Alternatív Fórumot, hazai ellenzéki értelmiségiek mellett többek közt Susan Sontag, Danilo Kiš és Pavel Kohout részvételével. A magyar hatóságok az ellenrendezvényt az utolsó pillanatban betiltották, így az magánlakásokon zajlott le. A demokratikus ellenzék húsz meghatározó figurája a nemzetközi sajtófigyelmet kihasználva felhívásban tiltakozott a látszat ellenére sem szűnő hazai jogsértések ellen, egyben finom kritikáját fogalmazva meg a Helsinki Záróokmánynak. Az IHF-nek köszönhetően a szöveget a „tapintatos” hivatalos diplomáciai rendezvényen is kiosztották, részleteit nyugati küldöttek felolvasták; gépiratos eredetije megtalálható az Jakab Lajos-gyűjteményben, a találkozót követően lehozták a szamizdat Beszélő és Hírmondó folyóiratok, angol fordítása bekerült az ellenkonferencia előadásait is közlő hivatalos nemzetközi kiadványba.

A magyar demokratikus ellenzék felhívása az Európai Kulturális Fórumhoz, 1985. október 14.
(HU OSA 426-0-4:2/11, Jakab Lajos szamizdatgyűjteménye, Blinken OSA)

Az emberi jogok számonkérése tehát végigkövette a folyamatot, amely a rendszerváltáshoz vezetett. Az 1989-es év egy ikonikus pillanatában, március 15-én Cserhalmi György százezres tömeg előtt olvasta fel az ellenzéki szervezetek és pártok közös 12 pontját.

A második pont a jogállamiságról és az emberi jogokról, a harmadik a szólás-, sajtó-, lelkiismereti és oktatási szabadságról, a negyedik az érdekvédelem, a követelés és a szolidaritás szabadságáról, az ötödik pedig az emberhez méltó élet alapfeltételeiről szólt.

A máig aktív Magyar Helsinki Bizottság is 1989-ben, május 19-én alakult meg.

Cserhalmi György felolvassa a 12 pontot.
(A Fekete Doboz Még kér a nép c. filmje. A Fekete Doboz dokumentumfilmjei megtalálhatóak az Archívumban.)