Jakab Lajos dossziéja

Dokumentumok

Jakab Lajos: A szamizdat belülről
(részlet)

“1984 második felében Égerszegi Péter, Gehér Józsi, Kurdi Zoli és én elhatároztuk, hogy szamizdat kiadót alapítunk. A tervek szerint először Koestler Sötétség délben  című könyvét akartuk kiadni. A kiadó neve Szabad Idő lett. Én azt szerettem volna, hogy Áramlat legyen, de kisebbségben maradtam.

A könyv készítésével kapcsolatban a nyomdai dolgokat én intéztem, hiszen csak nekem voltak nyomdai kapcsolataim. Sajnos, a nyomdász nagyon megbízhatatlanul, néha rossz minőségben végezte a munkáját. Először elkészítette a könyv lapjait, aztán kinyomtatta a könyv borítóját. De a borító nagyon rossz minőségben készült el, és újra kellett nyomtatni. Ment az állandó huzavona.

Azokban az időkben kevés embernek volt telefonja. Nekünk a lakásban nem volt telefonunk. A telefonálásaimat általában a munkahelyemről intéztem, így a nyomdászt is a munkahelyemről hívogattam, mert sajnos, a minőségi problémák miatt sokszor kellett telefonálnom. Valószínűleg ez volt a hiba. Valószínűleg lehallgatták a munkahelyi telefonomat, és így tudták meg, hogy ki a nyomdász, aki nyomtatja a könyvet és a borítót.

Lényeg, hogy egyik reggel, amikor bementem az irodámba, két civilbe öltözött rendőr várt engem. Az irodámban, az egyik szekrényben sok, több mint 100 szamizdat volt eltéve. Ott tartottam őket, gondolván, hogy ott biztonságban vannak. Tévedtem. Kérdezték tőlem, hogy mi van a szekrényben. Mondtam, hogy semmi különös. Aztán mondták, hogy ott bizony szamizdat van. Szóval lebuktam.

Aztán egész délelőtt, kb. 3 órán keresztül kihallgattak, kérdezgettek az irodámban. Rá akartak venni, hogy legyek besúgó, de én nem álltam rá. Végül elmentek, elvittek kb. 100 szamizdatot. De előtte aláírattak velem egy papírt, hogy amikről beszéltünk, azok államtitkot képeznek, és ezekről senkinek sem beszélek. Én könnyen vettem a dolgot, és simán aláírtam a papírt. Azért tettem így, mert tisztában voltam azzal, hogy ez a papír semmit sem ér. Nincs jelentősége. Hiszen az, hogy mi az államtitok, nem az én aláírásomtól függ. Vannak erre paragrafusok. Másrészt magamban gondolkozva eleve azt gondoltam, hogy az első adandó alkalommal úgyis el fogom mondani ismerőseimnek, hogy mi történt velem. Eleve nem vettem komolyan ezt a papírt.

Így is történt. Már pontosan nem emlékszem, hogy mikor, lehet, hogy aznap délután vagy csak a következő nap délután, találkoztam Demszky Gáborral és elmondtam neki mindent. Emlékszem, a Kálvin téren, az aluljáróban egy presszóban találkoztunk. Mivel ilyen téren neki már bőven voltak tapasztalatai, tanácsokat adott.

A lebukásom után néhány nappal hívtak a főnökömhöz, és a főnök (gazdasági igazgató) mondta, hogy tájékoztatta őt a rendőrség rólam és a szamizdat dolgokról. Bejelentette, hogy ezek után nem maradhatok az osztályvezetői állásomban a vállalatnál. És mondta, hogy ő mennyire kellemetlen helyzetben van miattam, stb. Végül kérésére vállaltam, hogy rövid időn belül kilépek a vállalattól, elhagyom a céget. Próbáltam más közgazdász állást találni, de végül feladtam a keresgélést, és a sürgetésre távoztam a cégtől. Ettől kezdve már nyíltan, vállaltan csináltam az ellenzéki dolgaimat.”

 

A teljes írás, további dokumentumokkal itt olvasható: http://szamizdat.org/