Tudományon kívüli mozzanatok

Horváth Zsuzsa életútja „bepillantást enged abba, hogy milyen tudományon kívüli mozzanatok befolyásolják a tudomány alakulását.” (Csákó Mihály)

A Blinken OSA Archívum új, Hit – Bizalom – Titok. Az üldözött vallásosság képei a titkosszolgálati levéltárakban című kiállításának fókuszában a kisegyházak megfigyelése áll. Nem a kisegyházak történetét mutatja tehát be, de nem is teológiai kérdéseket vizsgál, hanem arra tesz kísérletet, hogy a megfigyelőt és a megfigyelés környezetét jelenítse meg – legyen szó titkosrendőrségi akcióról, vagy vallásszociológiai, levéltári kutatásról.

A szocialista időszakból román, ukrán, moldáv és magyar eseteket feldolgozó tárlat egyik kiindulópontja a vallásszociológus Horváth Zsuzsa az OSA-ban őrzött hagyatéka.

Horváth Zsuzsa és Csákó Mihály

Horváth Zsuzsa (1950–1994) kutatómunkájának középpontjában a magyarországi kisegyházak és bázisközösségek álltak. Kisegyházak vagy szabadegyházak alatt Horváth leírásai alapján olyan, a nagyegyházakhoz képest kevésbé intézményesülő, merev személyi hierarchiától mentes vallásos közösségeket értünk, amelyek teológiájukban sokkal lazábbak, előírásaik azonban kiterjednek a hívők mindennapi életére is. „[A]z élet minden szférájára kiterjedő elvárásrendszernek kell megfelelni. A hívők életmódjukkal – amely sokszor egy sajátos nyelvben is kifejeződik – életüknek szinte minden percében megélik hitüket” – összegezte Horváth. Kutatásai során arra jutott, hogy ennek az élet-, illetve gondolkodásmódnak a továbbörökítése a kisegyházi közösségeken belül „bonyolult szocializációs folyamat eredménye”. Nem véletlen tehát, hogy az államszocialista apparátus ki akarta terjeszteni a befolyását a szabadegyházakra is, hiszen „a  kommunista ideológia minden egyéb gondolati rendszert igyekezett kiszorítani”. Ráadásul, míg „a nagyegyházi vallásossággal szemben hatékony az ateista nevelés”, esetükben olyan közösségekről van szó, amelyek Horváth kimutatásai szerint a nem vallásos fiatalokat is képesek megszólítani.

A működésükkel a szocialista normákat tulajdonképpen megkérdőjelező kisegyházakat az állam központosítással és ellenőrzéssel próbálta korlátozni. Létrehozták a Szabadegyházak Tanácsát, és mivel az ebbe való belépés lényegében a működési engedély feltétele volt, annak szabályain keresztül kézben tudták tartani (vagy épp kijelölni) a közösségek vezetőit, akár tanításbeli változtatásokat is kierőszakolva. Az egyházi személyekkel szemben koncepciós pereket indítottak, „internálták, hivatásuk gyakorlásától eltiltották, megfélemlítették őket”. A hívek elleni, hívő életvitelük miatti retorzióra, börtönbüntetésre ugyanakkor Horváth nem talált példát, legfeljebb az állásvesztést. Általánosságban azt állapította meg, hogy a „centralizálási törekvéseket gátolta a kisegyházak sajátos struktúrája. [...] Ugyanis az egymáshoz lazán kapcsolódó gyülekezeteken belül zárt közösségben élnek a hívek: rendkívül intenzív kapcsolatot tartva egymással. Gyülekezeti szinten ez hatékony védelmet biztosított számukra a kollaboránsokkal és besúgókkal szemben.”

Mindezt Horváth leginkább mélyinterjús kutatásokkal tárja fel. Ezek alapján tanulmányaiban konkrét gyülekezetek társadalmi összetételét és annak változását, továbbá a gyülekezet szervezeti felépítését és a hitélet sajátosságait írta le. Munkásságát korai halála miatt nem tudta összegezni, ezt helyette volt élettársa, a szociológus Csákó Mihály tette meg, Horváth publikációit, előadásait a Hitek és emberek című tanulmánykötetben gyűjtve össze. Előszavában Csákó hívja fel rá a figyelmet, hogy a kötetben megjelenő munka

„olyan, mint a jéghegy: a java része nem látható. Több ezer oldalt kitevő interjúkban, jegyzetekben, elemzésre összegyűjtött dokumentumokban, ezekhez fűzött kommentárokban, kutatási tervtanulmányokban rejtőzik az íróasztalában, lakásunk polcain és ládáiban.” A kivételes anyag 2019-ben érkezett meg a Blinken OSA Archívumba, hogy a levéltári feldolgozást követően itt hamarosan kutathatóvá válhasson. Ezt a munkát kezdték meg a Hit – Bizalom – Titok kiállítás kurátorai.

Horváth Zsuzsa interjúalanyai identitását többlépcsős titkosítással védte.
(Dokumentumok Horváth Zsuzsa a Blinken OSA Archívumban őrzött hagyatékából)

A Hit – Bizalom – Titok kiállítás azonban nem Horváth Zsuzsa kutatásainak eredményeit, tehát nem a vizsgált gyülekezeteket, hanem magának a vizsgálatnak a környezetét mutatja be. Azt, például, hogy nem kizárólag módszertani megfontolásból esett Horváth választása a mélyinterjúra mint kutatási eszközre: „Úgy vélte ugyanis – írja Csákó –, hogy azokban a társadalmakban, amelyekben a politikai hatalom a vallást gyanúsnak tekinti, gyakorlását korlátozza és ellenőrzi, és ahol ugyanez a politikai hatalom minden más területen is a kiszolgáltatottság és a függőség érzetét kelti az emberekben, ott az általános félelem sokakat visszatart attól, hogy egy ilyen kényes témát firtató kérdőívre őszintén válaszoljanak. Hosszú ideig tartó személyes kapcsolat alapján azonban kialakulhat a bizalomnak az a szintje, amelyen már megbízható információkhoz juthat a kutató.” Tehát Horváth bizonyos mértékben rá is kényszerült a mélyinterjúzásra – a kérdőívezésre irányuló kísérletei ugyanis kudarcot vallottak. Ugyancsak Csákó idézi fel azt is, hogy Horváth azért nem kutatta a Jehova Tanúit, mert tudta, hogy azok megfigyelés alatt álltak, ő pedig „nem volt hajlandó olyan munkát végezni, amely esetleg a titkosrendőrségi aktákat gazdagítja”. Ebben a környezetben különösen izgalmasan hangzanak Horváth a tanulmányaiban használt olyan szófordulatai, mint: „A gyülekezet hitéletéről kialakított képem alapját az összejöveteleken tett megfigyeléseim alkotják”, vagy: „A gyülekezet történetének feltárásához dokumentumokat gyűjtöttünk”. Munkája során Horváth azonban rendkívüli jelentőséget tulajdonított a számára bizalmat szavazó interjúalanyainak a védelmére: ezt a példamutató kutatói attitűdöt tükrözi interjúalanyainak a hagyatékban tetten érhető aprólékos titkosítása is.

Horváth kutatói karrierjét ugyanakkor nem csak a kutatás módszertana és tárgya szintjén befolyásolta a fennálló rendszer. Témája miatt eleve megfigyelték és akadályozták munkáját, ráadásul ettől függetlenül is a kezdetektől részt vett a formálódó demokratikus ellenzék tevékenységében: Csákóval szervezték a szamizdat szövegek gépelését, Horváth szamizdat raktárosként is működött, lakásukon egy razzia alkalmával teherautónyi anyagot foglalt le a rendőrség; és főképp, 1979-ben aláírta a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának, illetve a személyesen Kádár Jánosnak címzett, a Charta ‘77 szervezőit ért megtorlások ellen tiltakozó petíciókat. A petíciók aláírói általánosan a rendszer bosszújának áldozatai lettek; Horváth is elveszítette állását az MTA Filozófiai Intézeténél, így akkori kutatásának intézményes támogatása és háttere egy csapásra megszűnt, élettársával, Csákóval mint „Közvetítő” és „Közvetítőné” lettek az operatív jelentések visszatérő szereplői.

Horváth Zsuzsáról mintegy a Hit – Bizalom – Titok kiállítás koncepcióját is megelőlegezve írta Csákó Mihály a Hitek és emberek c. tanulmánykötet előszavában: életútja „bepillantást enged abba, hogy milyen tudományon kívüli mozzanatok befolyásolják a tudomány alakulását.”

Horváth Zsuzsáról szóló kártya a Szabad Európa Rádió Életrajzi dossziéi között, rajta az állásvesztéshez vezető közéleti szereplések.
(Blinken OSA Archívum, Records of Radio Free Europe/Radio Liberty Research Institute: Hungarian Unit: Biographical Card Files)

(A szövegben felhasznált idézetek forrása az azok eredeti megjelenését is jelölő Hitek és emberek. Horváth Zsuzsa tanulmányai kisegyházakról, vallásos mozgalmakról kötet [szerk.: Csákó Mihály, ELTE Szociológiai-Szociálpolitikai Intézete, Budapest, 1995], amely elérhető a Blinken OSA Archívum könyvtárában.)